költségvetési csalás

Félmilliárdos költségvetési csalás - bűnszervezetben elkövetve

Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága tizenegy emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd forintos kárt okoztak az állami büdzsének - tájékoztatott a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense. Haszon Dávid elmondta, hogy közülük kilenc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, további hét ember ellen pedig közokirat hamisítás miatt javasolnak vádemelést.

Munkaerő-kölcsönző bűnszervezetre csapott le a NAV

Félmilliárd forintnyi adót és járulékot csalt el egy nyíregyházi munkaerő-kölcsönző bűnszervezet, 43 gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt javasolt vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn.

Elfogták egy szegedi EU-támogatási csalás régóta szökésben lévő gyanúsítottját

Elfogták egy a Szegedi Vadaspark területén, de az intézménytől függetlenül uniós támogatással épült játszótérrel kapcsolatos csalási ügy régóta szökésben lévő gyanúsítottját - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t. Serfőző Katalin közölte: az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás gyanúja miatt indult eljárás.

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat Kunbaja polgármestere ellen

Költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség Franzné Lakner Éva, Kunbaja Fidesz-KDNP-s polgármestere, valamint két társa ellen. A vád szerint a polgármester fiktív számlákkal igazolta a helyi közmunkaprogram dologi kiadásait - írja a Baon.hu.

Másfél milliárdos csalással kapcsolták le az őrző-védő bűnbandát

A gyanú szerint másfélmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést annak a vagyonőri és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégeknek az irányítói, segítői, akikre a napokban csaptak le a pénzügyi nyomozók és a kommandósok - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken.

Áfacsaló húsimportáló bűnbandát leplezett le a NAV

Tízfős bűnözői csoportot lepleztek le a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói. A társaság tagjai mintegy másfél milliárd forint értékű baromfi és sertéshússal csaltak áfát - közölte az adóhatóság.

Több mint 600 milliót csalt el egy balatoni őrző-védő cég

Fiktív számlázási rendszer fő irányítójaként több mint 620 millió forint költségvetési hiányt okozott a gyanú szerint egy balatonszárszói férfi 2014 és 2016 között - közölte a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn.

Óriási számlagyáros bűnszervezetet buktatott le a NAV

Egy több mint száz cégből álló számlagyárat működtető bűnszervezetet buktatott le a NAV: a bűnszervezet fiktív számlakibocsátásokkal hatmilliárd forintos forgalmat segített lepapírozni ügyfeleinek. Az ügyben költségvetési csalás és pénzmosás miatt folyik a nyomozás, eddig négy embert helyeztek előzetes letartóztatásba - számolt be honlapján az adóhivatal.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.